Budapesti Tudakozó

Keresés eredménye:  rendezvények tevékenységre Pest megyére

Szókereső

Tevékenység
Márkanév
Cégnév
Helység
Minősítés

Találatok: 3

Cégbemutató:

Budai Szabadtéri Színház

A Budapesti Showszínház új, önálló társulatként 2O12-ben kezdte meg működését.
Elsősorban show jellegű előadásokkal kívánjuk szórakoztatni a Tisztelt Nagyérdeműt, musical, operett és egyéb revü produkcióink kellemes kikapcsolódást nyújtanak országhatáron innen, s túl.

Művészeink között megtalálhatóak a jól ismert zenés-táncos színházi "nagy nevek", de rengeteg pályakezdő, viszont annál lelkesebb új tehetség gondozását is felvállaltuk.
2018-ban a Bbudapesti Showszínház alapította meg első erdélyi kőszínházát, a Budapest Bárszínházat, amely Csíkszeredában működik.

2019-ben megnyitottuk a Budai Szabadtéri Színházat, amely Budapest második legnagyobb szabadtéri színháza lett.
A csillebérci erdőben megbújó, de a legmodernebb színháztechnikával felszerelt új nyári színházunk varázslatos, elbűvölő és kultikus környezetében zseniális, szórakoztató és minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást kínál három hónapon keresztül! 

Programjaink folyamatosan bővülnek!


Utazó színházi produkciók, tájelőadások, kőszínházi nagy darabok, saját bemutatók és koprodukciós műsoraink hétről-hétre rengeteg embernek nyújtanak pár boldog órát, s ez lett színházunk mottója is:
"Adj örömöt, adj színházat, mert a valóság már csak egy idegen világ!"

Budai Szabadtéri Színház

Budai Szabadtéri Színház

Budai Szabadtéri Színház

Budai Szabadtéri Színház

Tevékenységek:

Operett, színház, szabadtéri színház, előadások, rendezvények, musical, vígjáték, játszóhely, befogadó tér, szabadtéri színpad, Édes Anna, rockopera, operett gála, csillebérc, showszínház, budai szabadtéri színház, újévi operett gála, farsangi operett gála, operettbál

Telephelyek, elérhetőségek:

1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 21.
Mobil: 06 (1) 781-2470
Email: 
Email
Weblap: 

Cégbemutató:

Veresi Pálinkaház

A Veresi Pálinkaház létrejötte örömteli és fontos esemény számunkra, mert egy álmunk öltött testet Veresegyház városában.
Ezen a helyen a múltunk, a jelenünk, és a jövőnk egyszerre jelenik meg a hagyományos magyar „kisüsti pálinka” zászlaja alatt.
Nyugodtan kijelenthetjük, ebben a fogalomban testet ölt a magyarság szimbóluma, a hagyományok fontossága, tisztelete és annak megőrzése.
A vidéki gazdálkodás, a természet szeretete és sokszínűsége, akár a gyümölcsök adta ízek és illatok varázslatos világa.

A Veresi Pálinkaház célja és feladataként tűzte ki, hogy megmutassa és lehetőséget adjon azoknak, akik többet szeretnének tudni a pálinkakészítésről és fogyasztásról.
Ezen a helyen a pálinkafőzés technikáját, a pálinkakóstolás lehetőségét és ezeknek a párlatoknak a megvásárlását tesszük lehetővé Önöknek.
A pálinkaház indulásakor három hagyományos kisüsti gyártó termékeivel, több mint 120 féle ízben adunk kínálatot a pálinkából.

A bérfőzési igényeket hagyományos, kétüstös lepárló berendezéssel tudjuk kiszolgálni.
Természetesen a kóstoló ceremóniákról és program lehetőségekről sem feledkezünk meg. 4-20 főig tudunk pálinkakóstolókat tartani a pálinkafőző-üzem bemutatásával egybekötve.
Baráti társaságok, cégek, családi események, születés-, névnapok, meglepetés partik és még sok más eseménynek adunk otthont.

Mindenkinek kellemes időtöltést és pálinkafogyasztást ajánlunk.

2112 Veresegyház, Gödöllői út 2/a (SPAR mellet)

Veresi Pálinkaház

Veresi Pálinkaház

Veresi Pálinkaház

Tevékenységek:

bérfőzés, céges rendezvények, kisüsti pálinka, pálinkafőzés, pálinkakóstoló ceremónia, pálinkakóstolók, születésnapi rendezvények, rendezvényház, Veresi Pálinkaház

Telephelyek, elérhetőségek:

1139 Budapest,
Telefon: 06 (28) 950-116
Mobil: 06 (20) 375-8010, 06 (20) 965-7221
Fax: 06 (28) 950-116
Email: 
Email
Weblap: 

Cégbemutató:

Virágmegváltó Virágüzlet Budapest 13. kerület

Virágboltunkban nagy választékban talál magának mindenfajta virágot, amelyekből az Ön igénye szerint készítünk bármiféle csokrot, vagy dekorációt. Minden alkalomra a legjobb választékot tudjuk adni. Virág és ajándék üzletünkben héliumos lufikat is lehet vásárolni!

Udvarias kiszolgálással, szakértelemmel és tanácsadással várunk minden kedves vásárlót, megrendelőt a XIII. kerületi (13. kerület) üzletünkben!

Nyitva tartás:
Hétfő-Szombat: 08:00-20:00 h-ig
Vasárnap: 09:00-19:00 h-ig

Virágmegváltó Virágüzlet Budapest 13. kerület

Virágmegváltó Virágüzlet Budapest 13. kerület

Virágmegváltó Virágüzlet Budapest 13. kerület

Virágmegváltó Virágüzlet Budapest 13. kerület

Tevékenységek:

adventi koszorúk, ajándéktárgyak, csokik árusítása, csokor készítés, csokorkiszállítás, díszcsomagolás, esküvői virágdíszek, gyertyák, karácsonyi kopogtatók, kerámiák, kiegészítők árusítása, menyasszonyi csokrok, plüss, rendezvények dekorálása, szalagok, virágküldés, virágüzlet 13. kerület, virágüzlet Budapest

Telephelyek, elérhetőségek:

1138 Budapest, Váci út 185-191. (Tesco főbejáratánál)
Mobil: 06 (70) 323-1916
Email: 
Email
Weblap: 

Kapcsolat